Menü
Menü
Menü
Pusztafalu neve maga is egy kis történelem. A falu elzártsága miatt a néptánc, a hiedelmek, a hagyományok talán Magyarország területén sehol nem éltek ilyen tisztán és elkülönülten, mint Pusztafaluban. A pusztafalui néptánc, a verbunk országos híre vitathatatlan. Látnivalók: Falumúzeum, Kormos-Bába tanörvény, kopjafás temető, Szádeczky-Kardoss sírhely, I-II. Világháborús emlékmű, országhatárt átívelő kerékpárút, református parochia.
Pusztafalu Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Sátoraljaújhelyi Járásban található, szlovák határ szélén meghúzódó 211 lelket számláló zsáktelepülés.
A régészeti leletek alapján elmondható, hogy az ember már feltehetően a neolitikum óta ismerte ezt a vidéket. A terület birtokbavételére azonban a középkorban a szlávok, majd a honfoglaló magyarok letelepedése után került sor. Pusztafalu viszonylag későn, a XIV. században jött létre, ekkor Újfalu volt a neve. Első okleveles említése 1389-ből származik. A falu a XIV. században a füzéri uradalom tartozékaként királyi birtok, majd a század vége felé átmenetileg elnéptelenedett, ezért 1389-ben Pusztafaújfalu néven szerepelt Zsigmond király adománylevelében. A király ekkor Perényi Miklósnak és testvéreinek adományozta az uradalmat. Pusztafalu nem maradt sokáig a Perényieké, mivel 1427-ben a Losonczy család tulajdona, akik a szalánci uradalmukhoz csatolták a települést. Ettől kezdve a település története 1920-as évekig összefonódott az uradalméval. A Losonczyak 1595-ig birtokolták, később a Forgách családé lett.
A reformáció az 1530-40-es években érte el települést, és létrejött a falu református gyülekezete.
1565-ben a török hordák dúlták fel településünket Pusztafalut.
A XVII. század első felében jómódú, népes hegyközi település volt, komoly állatállománnyal rendelkezve. De ez sajnos nem tartott sokáig, hiszen a kuruc-Habsburg és a visszafoglaló háborúk idején, majd a Rákóczi-szabadságharcot követően komoly elszegényedés és elvándorlás következett be.
A XVII. század végétől az uradalom többször cserélt gazdát. A Forgách családtól előbb a Szirmay (1692), majd a Szentiványi (1694-95), később a Reviczky (1726) családhoz került. Ezt követően teljes egészében újra a Forgách család birtokába került 1769-től egészen 1848-ig voltak a település földesurai.
Az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően a volt jobbágyok az úrbéres földek tulajdonosai lettek, míg a falu határában lévő kiterjedt erdőségek, legelők továbbra is a Forgách család birtokában maradt.
Az 1870-80-as években a szegénység vétett sokan elhagyták a falut és Amerikában próbáltak szerencsét, a jobb élet reményében. 1872-73-ban a kolerajárványán is hozzájárult a népesség csökkenéséhez.
A Trianoni békeszerződés újabb súlyos csapást mért a településre, hiszen elcsatolták a település több mint 60%-át. Ennek nagyrésze erdős hegyvidék volt, de sajnos a Kis-Izra és az Izra tó is, ami a Tokaj Zemplén-hegyvidék legnagyobb tava volt. Pusztafalu ezzel a csapással nem csak a területeit vesztette el, de még az elzártsága is nőtt.
Az elzártság következtében a település archaikus népi kultúráját a XX. század derekáig szinte érintetlenül őrizte meg. Hazánkban kevés olyan helyen maradtak meg olyan tisztán és elkülönültén a néphagyományok, mint Pusztafaluban.
A Füzéri vár 1389. február 2-án, Zsigmond király adományaként került a Perényiek birtokába. A mohácsi csatából szerencsésen megmenekülő Perényi Péter, mint koronaőr, Szapolyai János koronázása után a koronát nem a szokott őrzési helyére (Visegrádra) vitte, hanem Füzéren helyezte el, ahol csaknem egy esztendeig őrizték azt. Szapolyai bosszúja 1527 őszén már Perényi terbesi, pataki és füzéri birtokainak fenyegetéseként jelentkezett. 1529-ben-ben, Szapolyai elől Siklósról menekültében Perényit, annak Ferenc nevű fiával együtt Szapolyai elfogta, majd átadta őket Szulejmán szultánnak. Perényi nagy nehezen kiszabadult a rabságból, de Ferenc fia túszként Szulejmánnál maradt, ahonnan később Isztambulba került. (Perényi Ferenc további sorsa tisztázatlan, de ezen a történeten alapul egy füzéri, vagy még inkább pusztafalui legenda.)
1547-ben felbukkant egy személy, aki saját maga állítása szerint azonos volt az 1529-ben a töröknek túszul hagyott Perényi Ferenccel. Kezdetben hitelt adtak neki, (maga Perényiné is elismerte a fiának), utóbb azonban kétségbe vonták állítását. Perényi Péter halála után az egyetlen vitathatatlan örökösöknek, másik fiának, Perényi Gábornak első dolga volt tisztázni a problémát. 1548 májusában az esztergomi káptalan emberei Füzéren kihallgatták az állítólagos Ferencet, aki ekkor Poór Mihálynak, esztergomi polgárszülők gyermekének vallotta magát. így tehát az „elveszett” Ferenc további sorsa legendaként maradt fenn: a nép „megírta” a Perényi-fiú történetét, s ezen keresztül Pusztafalu, mint település magalapításának históriáját is.
A szájhagyomány szerint a 16. század végén két, egymástól gyermekkorban elválasztott Perényi-fiú, külön-külön török fogságba esvén Isztambulban találtak egymásra. A szultán elálmélkodva a csodálatos találkozáson, mindkettőjüket hazabocsátotta ősi birtokukba, a füzéri várba, sőt tatár segédcsapatokat is adott melléjük kísérőül.
A monda szerint a Perényi-fivérek a tatárokat letelepítették a Füzérrel szomszédos Pusztafaluban, s leszármazottaik ma is ott élnek. Ezek a tatárok a Füzér és Pusztafalu között magasodó őrhegyen egy őrhelyet emeltek, melynek sáncai a mai napig láthatóak.